A fagyizónál
A történet a fagyizónál játszódik, de nem a fagyizó a lényeg ebben a kis írásban.
Ott történt, és 5 percre leállította bennem az idő kerekét, visszavitt egy olyan világba, mely számomra nagyon kedves, és megismételhetetlen.
Bevallom sok párhuzam nincs a business coach, és e történet között, de jólesik leírnom ezeket a sorokat, emlékül két szeretett embernek.
Vártam a pult előtt és nézegettem, hogy a sok fagyi közül, melyiket válasszam, amikor az előttem álló idősebb úrra lettem figyelmes.
Lehetett úgy 75-80 körüli, magas, szikár, és mindenképpen nagyon szimpatikus.
Amolyan, mosolygós, barátságos tekintetű, és nagyon ismerős volt valahonnan, aztán bevillant a felismerés kellemes érzése, úgy 38 évvel ezelőtti kinézete – hiszen Ő, Tibi bácsi, egykoron volt úszó edzőm. Összeszorult a torkom, mert ezzel a találkozással, annyi minden jutott az eszembe.
Elsőként a nagymamám, aki nagyon közel állt hozzám, sokszor ő vitt az edzésekre. Totyogtunk egymás mellett esténként, mindegy, hogy nyári meleg vagy téli fagy volt. Sokszor kaptam egy fokhagymás lángost úszás után, azt nagyon szerettem. Aztán amikor haza mentünk, a nagymamám ment dolgozni. Éjszakás volt egy gyárban. Igaz nyugdíjasként járt vissza, de mindent meg akart nekem adni. Ezért tette. Én kisiskolás voltam még akkoriban, de már akkor tudtam, hogy nem minden ember jó indulatú vagy éppen jó szándékú. Féltettem őt.
Reggelente boldogan rohantam elé, amikor hallottam, hogy nyílik az ajtó.
De, hogy maradjak a kis történetemnél, gondoltam megszólítom, mert ha most elengedném, hogy elmenjen, az olyan lenne mintha valami kedves emléket veszítenék el magamtól, amivel talán sosem lesz szerencsém újra találkozni.
Rákérdeztem: Tibi bácsi?
Az öreg úr rám nézett és meglepve, de örömmel mondta, hogy – igen!
Emlékszik rám? – kérdeztem kíváncsian
Fürkészően rám tekintett, – Sajnos nem…ki ön?….kérdezte kedvesen
Bemutatkoztam, és láttam a szemében, hogy kezdett neki derengeni az a kisfiú, akit egykoron a nagymamája vitt hozzá rendszeresen úszásra.
Az emlékek a hideg téli estékről, amikor néha fáradtan, de mindig lelkesen szeltem a vizet az uszodában, közben Ő hangosan fütyült és kiabált, mit, hogyan csináljak. Beszélgettünk, láttam jó érzés neki is, hiszen a fiatalsága, a sport szeretete, és sok emlék juthatott az eszébe.
Nekem a nagymamám, akit nagyon szerettem.
Lepergett a gyerekkorom egy röpke része, ezalatt az 5 perc alatt……jó volt érezni azt a kellemes, békés hangulatot magamban.
Aztán Tibi bácsi elköszönt, vett 2 gombóc csokit, megszorítottuk egymás kezét, és valahol éreztem,
hogy ez egy nem mindennapi kézfogás volt, és talán megismételhetetlen.
Egy darabig néztem még, ahogy lassan eltűnik a szemem látósugarából, miközben állt az idő, és visszatértem a jelenbe.
Minden jót neked Tibi bácsi!
