Van ebben a bölcsességben valami, ami magával képes ragadni az emberi elmét.
Főleg, ha tetteink közben beigazolódik a ténye.
Mindannyiunk életében kellet, hogy legyen olyan helyzet, amikor a kevesebb több, értelmet nyert.
És érdekes, hogy valamiért ez nagyon kellemes érzéssel tölti el az embert.
Mintha kevesebb befektetéssel több haszonhoz jutnánk ilyenkor.
A feladathoz képest, ami előttünk hegyként emelkedett ki a semmiből, szinte aprócska energiával, de óriási kreativitással leküzdöttünk és sikerre vittünk egy projektet.

Erre nehéz előre készülni, de amikor így alakulnak a dolgok, az fantasztikusan önbizalom és önbecsülés emelő tud lenni.
A coachingban is ez a szuper, mert határtalan fantáziával, kreativitással képesek lehetünk olyan helyzeteket, feladatokat leküzdeni, melyek elsőre vagy akár másodikra is hatalmas kihívásnak vagy lehetetlennek tűnnek.

Az ügyfél szemszögéből megoldhatatlannak látszó feladat vagy kihívás, néhány beszélgetés után, teljesen más perspektívában tündököl.

Mint business coach arra próbálok koncentrálni, hogy a kreativitásommal, ötletes és fantáziadús kérdéseimmel olyan eredményeket érjek el az ügyfélnél, amivel a lehetetlen is lehetséges lesz.

A coach amennyiben rendelkezik a megfelelő adottságokkal, képes az ügyfeléből kihozni azt a pozitív oldalát illetve mélyen rejlő képességeit, amivel reális  és fontos célokat valósíthat meg, feladatokat vihet végbe.

Próbáld ki business coach segítségét, vagyis az én segítségem, engedd, hogy szárnyaljak a TE sikeredért.

Azért, hogy A kevesebb több legyen

2016.november