Alfa-nők a cég élén

Arról már írtam, miért előnyös a női vezetés, de gondoltam megér még egy írást a téma, az alfa-nők vezetői képességeiről, munkahelyen betöltött szerepéről is. Ha valakinek már volt nő vezető felettese, most biztosan elgondolkodik ennek az írásnak a mondandóján.
Amire nem kaptál eddig választ vezetőd viselkedéséből, azt talán most megleled.
Az alfák jelentősen domináns emberek, a férfi és a nő alfa mindenképpen eltér egymástól, viselkedésben és habitusban egyaránt.

Akár negatív kicsengésű is lehet az alfa kifejezés rájuk nézve, de alapjában nem az! Ők a tökéletességre törekszenek. Ez a mai többnyire “tökéletlen világban”, ezért válthat ki ellenszenvet vagy meg nem értést.
A alfa-férfi viselkedés talán elfogadottabb egy céges közegben, mintha egy nő esetében beszélünk erről, de el kell fogadnunk a hölgyeknél is , hiszen születésünkkor bármely neműnek is születünk, nincs választási lehetőségünk a személyiségünk terén.

Ha az alfa-nők vezetői táborát erősíti, sikeres akkor lehet, ha képes azon felülkerekedni, hogy vezetőként elfelejti a “most megmutatom a pasiknak” effektust! A férfi viszont, ha képes elfogadni, hogy egyenrangú partnerként kezelje a nőt egy ilyen beosztott és vezető munkahelyi kapcsolatban is, akkor nagyon jól meglesznek egymással!

Miben erős és miért lehetnek kimagaslóak az alfa-nők, mint vezetők?
  • rendkívül önállóak
  • született vezetők
  • erős az öntudatuk
  • nagyon jól ismerik önmagukat, így képesek minden helyzetben használni az erősségeiket
  • iszonyatos karizmával rendelkeznek
  • képesek ott, és akkor motiválni, amikor más módszer már esetleg befuccsolt
  • bizalmat, és követésre érdemes “embert” sugároznak magukból
  • női mivoltuk talán nem indokolná, ugyanakkor az “alfaságuk” miatt hamar képesek váltani, és rendkívül erősek lesznek
  • érzelmi intelligenciájuk kifinomult, nagyon innovatívan hatnak a környezetükre, beosztottaikra
  • mivel mindenre, és mindenkire egyformán koncentrálnak, érdeklődnek, ezért az apró részleteket is képesek követni

Személyes előnyök a coach által, vezető hölgyeknek! Katt ide!

  • a földön él, de szárnyal így másokat is erre ösztönöz példájával
  • törekszik az egyensúly kialakítására a cégen belül, hiszen neki mindenki fontos, így mindenki egyformán hasznosnak érezheti magát a vezetése alatt
  • a változások kifejezetten ösztönzik, nem ijed meg egy olyan céges szituációban, amikor a kényelme kerül veszélybe
  • tudja, hogy kockázat nélkül, nincs siker, és ezt az elvet cégen belül gyakorolja is
  • hiába alfa, az anyai ösztönök miatt, szociálisan érzékeny, gondoskodó
  • ….és soha nem adja fel! Mindig van számára út, hogy cégét, és benne kollégáit előre lendítse, legyen az szinte bármilyen kihívás

Zárszóként, értelem és érzelem a kulcsa mindennek, mindkét nem képviselőitől, még a munkahelyen is!

Kövess a Linkedinen is, a friss bejegyzéseimért!

A HR a barátod!