Az üdvözlet a fedélzeten egy olyan írás, amelyben egy HR vezető ráébred arra, hogy a hozzáállása megváltoztatásával, már nem is egy süllyedő hajóban evez, hanem a céljai felé hajózó vitorlásban.

Üdvözlet a fedélzeten-mindennapos történet, egy HR vezető szemével

Már érezte egy ideje, hogy nem szereti a munkahelyét.
Nem szereti, szörnyű felismerés volt számára, mert hosszú évekkel ezelőtt tele lelkesedéssel, tettvággyal és önbizalommal vágott bele akkori állásába.
HR vezető volt egy 50 főt foglalkoztató cégnél.

Azzal számolt azért, hogy semmi sem tart örökké, de ezt a munkájánál nem tudta elképzelni.
Rabja lett annak, amit csinál, mert örömmel töltötte el, szeretett az emberekkel foglalkozni.
De, hogy jutott el odáig, ami kiváltotta a “nem szeretem” érzését.
Visszatekintve gyorsan lezajlott a folyamat.

Jött egy új főnök!

És borult minden, ahogy ez sokszor lenni szokott.
Új szabályok, új emberek kerültek a céghez és az eddig családias hangulat felborult számára.
Régi emberek mentek el a cégtől, elkezdődött egy klikkesedés, két táborra szakadt a cég.
Kati, sorban vesztette el a kollégáit. Többen kiléptek, néhányukat elküldték.
Az egyik tábor a főnök mellett kardoskodott, a másik pedig kereste az igazságát a régi eszmék szerint.

A reggeli közös kávék, a napközbeni egymással való poénkodás, este együtt haza a metrón.
És Kati érezte, hogy vége.
Valami lezárult a lelkében.
Ez már nem az a cég, ahol ő elkezdett dolgozni 10 évvel ezelőtt.

Váltani akart.
De millió gondolat cikázott át az agyán, hogy mi lesz utána?!
Félelemmel töltötte el, hogy valami le akar zárulni az életében.
Minden gondolatát ez kötötte le.
Hetekig vergődött ezzel a bizonytalanságot szülő kérdéssel a lelkében.

És ekkor találkoztunk először a megbeszélt időpontban

Kati: leült, kissé zárkózott, megilletődött, 35 körüli nagyon kedves hölgy benyomását sugározta.
Feszült volt.
Nem kellett még meg sem szólalnia, látszott rajta.

én: Oldani akartam a feszültségét, éreztem, hogy ez az ülés nem egy “szokványos” coaching lesz.
Nagyjából már ismertem a problémáját, mert telefonon egyeztettünk néhány gondolatot.
Mivel hideg borús idő volt aznap, profánul annyit kérdeztem tőle, örülne, ha most egy napfényes, meleg tengerparton lenne és csak lógathatná a lábát a langyos vízben?
Kati: elmosolyodott, szinte láttam a tengert a szemében.
Igen jó lenne, mondta.
– 6 éve nem voltam komolyabb nyaraláson, bár emlékeimben még él a 2010-es Fekete-tengeri vakációm. Kollégákkal, barátokkal voltam ott, felejthetetlen volt.
én: – de a tenger még létezik! és a barátok is!
Láttam, ezen elgondolkodott…..
Kati: -igen ez igaz, de sajnos távolabb kerültünk azzal egymástól, hogy már nem együtt dolgozunk.
És elkezdett mesélni, hogyan került a céghez, mit szeretett benne és mi a helyzet a mostani szituációban.

Lassan megnyílt.

Néhány mondatával elárulta, hogy számára nagyon fontosak az emberi kapcsolatok és értékek, nehezen engedi el , amit megszeretett vagy megszokott. Ragaszkodik emberekhez, tárgyakhoz és mindenhez, amit magáénak tudhatott. Ettől kissé zárkózott lett, idegenkedve fogadott minden újat, és ismeretlen dolgot.
Több kollégája elment a cégtől, úgy érezte, mint aki egyedül maradt egy hajón, kapitány, és legénység nélkül, ráadásnak kapott egy csomó utast, akik viszont másik irányba akarják irányítani az utazást.

Ettől a tudattól frusztráltá vált, és már nem kihívásnak tekintette a pályafutását, hanem átment túlélésbe. Innen adaptálódott az ötlete, hogy neki is mennie kellene, mert nem érzi jól magát a “fedélzeten”.

Három héttel később, üdvözlet a fedélzeten

én: megkértem sorolja fel 10 új kollégájának a teljes nevét, szabadon választottan, illetve, hogy  milyen pozícióban tevékenykednek a cégnél és mikor beszélgetett velük utoljára, mint kolléga.
Gondoltam egy HR-es vezetőnek ez nem lehet óriási kihívás…
5-nél elakadtunk.
Megkérdeztem: Kati, mi jut eszébe arról, hogy az előbbi kérdésemre nem tudott kielégítően válaszolni?
Nézett maga elé, nem tudom mi futhatott át a gondolatain, talán kellemetlennek találta, vagy ő is ledöbbent saját reakcióján.
Kati: – talán nem voltam körültekintő, válaszolta.
Ellenállással kezeltem mindent, ami az új közegtől érkezett.
Lehetett az feladat, ember vagy szituáció.
Nem figyeltem az emberekre így a nevük sem maradt meg bennem.
Lekötött a saját ellenállásom, hogy ellökjem magamtól az új dolgok befogadását.

Én: még mindig nem akartam a nevek “rabságából” felszabadítani, gondoltam teszek még egy lapáttal az előbbiekre.
– Mit gondol, az új kollektíva ismeri az Ön nevét és beosztását?
Kati: valószínűleg igen, sőt, biztosan igen.
Ekkor szembesült a ténnyel, hogy talán a hiba nem feltétlenül az új rendszerben leledzik.
Én: Kati, üdvözlet a fedélzeten.

Fenti coaching ülés 3 találkozóból állt, természetesen sokkal több kérdésből és válaszból tevődött össze.
Ebből írtam le, viszonylag röviden az apropóját.

Kati, amióta felismerte saját képtelenségét és hozzáállását, könnyebben tudott javítani céges kapcsolatain és beilleszkedni a számára elsőre elfogadhatatlanba.
Azóta vannak barátai is, munkáját ismét örömmel végzi, boldogan mesélt nekem erről néhány napja 🙂

Csatlakozz a Dobrai F. Rezső/coach facebook oldalunkhoz is, ahol mindig friss információkat találsz.

Cégvezető a vezetésről, egy cégvezető 6 pontban mondja el a jó vezetők titkát