Motivációs titok

Motivációs titok, annyira azért mégsem titok, hiszen a megoldás sok vezetőben jelen van, csak időnként megfeledkeznek róla.
Én abból indulok ki, hogy a leghatékonyabb módszerek mindig a kezünk ügyében vannak, csak mi emberek, képesek vagyunk mindent”atomfizikázni”, aztán elveszni az eredményben, és semmi sem változik.
Motivációs titok, nem kell hozzá egyéb csak némi figyelem, önfegyelem, érzelmi intelligencia és egy jól eltökélt cél, melyet a motiválni kívánt csapattal, kollégákkal szeretnénk elérni. Ahhoz, hogy motiválni tudj másokat fontos, hogy te magad is motivált legyél. Coachként sok vezetővel találkozom, akinek gondot okoz a cégénél a kollégák motiválása, de hamar kiderül, hogy a saját motivációjával is hadilábon áll. Próbálkozott már anyagiakkal, tárgyi eszközökkel és egyéb megoldásokkal, de kiderült, hogy ez mind ideig és óráig tartott.

Akkor mi az, amivel a fentiek mellett fenntartható hosszú távon a motivált állapot?

Kezdésnek egy nagyon egyszerű, minden nap használható motivációs eszközhöz nyúlhatunk.

Milyen az a titkos eszköz?

A dicséret!

Mindig kéznél van.
Nevezhetjük építő kritikának vagy építő dicséretnek.
Mindegy! A lényege, hogy az emberről szóljon és érezze a “törődést”.
A magyar vezetők, managerek igen jól képzettek. Sokszor akár jobban is, mint nyugatabbra lévő kollégáik.
Azonban egy dologban biztosan elmaradunk, ez pedig a kollégák felé nyújtott elismerő szavak.
Kevesen és kevésszer alkalmazzák ezt a motivációs módszert, pedig ingyen van és óriási erővel hat arra,
akit így a figyelmünkkel tüntetünk ki.

Munkavállalóként is nehéz megfelelni a mai suhanó, és emberi érzelmektől sivár világban.
Ott ahol minden a tervekről, a forgalomról az értékesítésről szól. Állandó hajszában, sokszor bizonytalanságban.
És akkor jössz te, mint vezető és dicsérsz egy jól elvégzett feladat után.
Szerinted milyen hatással lesz ez a kollégádra? Kb. mint amikor villámcsapás ér valakit, de ezt értsd jó értelemben!
Óriási lendületet fog adni, és hatványozódik a munkakedve, motiváltsága.

Egy próbát biztosan megér, javaslom gyakorold a cégednél, neked is jót fog tenni, és sokkal hatékonyabb lesz a csapat!
Tudod, adni jó!

Kövess a Linkedinen is, a friss bejegyzésekért!

A munkahelyváltás 10 biztos jele

A módszer, hogy még “jobb” lehess!