Te, aki hozod az üzletet

Te, aki hozod az üzlete, tisztában vagy a munkakörödben betöltött szereped értékével, felelősségével?
Azért írok erről, mert szembesülök vele időnként, egy előadás vagy személyes coaching  alkalmával, de leszögezem nem szándékom hórukk embernek lenni a témában, több területről is találkozom hasonló gondokkal vívódó munkavállalóval.
Ezen gondolataim az értékesítőkről az értékesítőknek szólnak, mert egyre több alkalommal találkozom önmagát alábecsült helyzetben érzékelő emberkével, aki nincs tisztában a cégen belül betöltött szerepének jelentőségével.
Vagy azt hitetik el vele a “körülmények”.

Megint ott vagyunk, hogy mennyire fontos a cégvezetés által tanúsított viselkedés a munkavállalóval szemben.
Ki tudná jobban érzékeltetni XY képviselő kollégájával, hogy mennyire fontos a munkája a cégnél, mint maga a cég vezetése?!
Ez is egyfajta motiváció, ami százszorosan megtérül.

Nem is értem, hiszen ha egy területi értékesítő jól teljesít, az mindenképpen jó a vezetőinek is. Adja magát.
Itt nem azokra a professzionális cégekre gondolok, akik jó pénzekért, magas jutalékért és kivételesen egyedi eszközökkel látják el értékesítőiket a munkájukban.
Figyelmem az egyéb tucatnyi kereskedelmi cégre irányul, akik képviselők, értékesítők útján próbálnak terjeszkedni, piachoz jutni.Akármennyire “próbálnánk” egyszerűsíteni az  értékesítői pozíciót, nem tudjuk!

Mindegy, hogy neveznek cégen belül üzletkötő, képviselő, manager a lényeg a lényeg, te vagy a céged arca, szeme, füle és szája.

Azért valami, nem?
Ez egy nehéz és összetett feladat pláne, ha belegondolsz mennyi szempontnak kell megfelelni.
Viszont tetszik vagy sem, ebben a pozícióban nagyjából a léted lényege, hogy meg kell felelned mindenkinek miközben rendíthetetlen ólomkatonaként menetelni előre, és hozni a forgalmi tervet, amit kaptál a hónap vagy a negyedév elején.
Meg kell felelned a vevőknek, ügyfeleknek, hiszen a pénz belőlük jön.
Meg kell felelned a céged vezetésének, illetve a ranglétrán visszafelé is szinte mindenkinek?!
Egy igazi alkalmazkodónak kell lenned, aki azért legyen önmaga és egyedi, mert csak az tűnik ki a szürkeségből.

Megbecsülés! Tiszteletet ad és tiszteletre ösztönöz!

Aki próbálta már ezt a szép és egyben nagyon összetett munkát végezni, az másképpen tekint erre a témára, sokkal empatikusabban és hitelesebben. Amióta a világ világ, mindig keletkezett portéka, amit el kellett adni, és ez egyelőre nem fog változni, így mindig kellenek képzett és megbecsült kereskedők a piacra. Az egyik legfontosabb ember, aki a pénzt hozza a cégnek!
És véletlenül se menjünk bele, hogy egyedül nem menne, hiszen kell hozzá a “biztonságos hátország”.
Igen kellenek a jó kollégák, az empatikus környezet, a sok jó kolléga a jó csapat.
De tanuljunk meg a sorok között olvasni és vegyük tudomásul, hogy mindenkinek szüksége van a támogató elismerésre.
Az elismerés nagyon sokrétű lehet, és ebből táplálkozunk a munkánk folyamán.

Kövess a Linkedinen is, a friss bejegyzéseimért!
Jól osztod be az idődet?